2007. május 22.
Néhány szó a gerai versenyről!

[Tan,bá] A hétvégén 2007 május 19-20-án, a németországi Gerában rendeztek nagylétszámú göriversenyt. A TDKE népes csoporttal indul harcba az érmekért. Tizenkettedik alkalommal vettünk részt a versenyen.
A kicsi korcsoportokban ügyességi pályával színesítették a programot. Mindig sok vitára adott okot az időmérés. A feladatok többféle értelmezése sok gondot okozott eddig és most is.
Frecska Peti 2x első lett a gyorsaságin ,de az ügyességin 6-nak mérték, igy összetettben csak a 3 lett.
Nemes Krisztián végül az ötödik, Remete Csanád pedig a 10 lett az 1999-es születésüek között.
Gila Bálint a 1998-as születésűek között 3. lett , Gila Balázs a 11., Remete Solt is a csapattal utazott, de az első edzésen komolyan megsérült az arcán, igy nem versenyzett.
Szatmáry Nikoletta 12 helyet érte el a 39 induló közül. Sokat tanulhatott a taktikáról a népes mezönyben.
Krajczár Csilla is keményen megküzdött a többiekkel és a távokkal, 28 lett.
Abnouje Noureddine az összetettben 12 helyezést szerezte meg, szintén erős társáságban.
Frecs Máté kevés tapasztalatával a futamokban végül a 18, Makszim Zsombor folyamatosa fejlődve az utolsó, 200 méteres pontozásos távon nagyszerűen versenyzve megszerezte a 3. helyet, és végül a összetettben a 6 lett.
Ipach Robin kimagaslóan szerepelt. Az 500 méteres távon még csak a 6. helyen ért célba, az 5000 méteres kizárásos futamban 3., míg a 3000 méteres pontozásos futamon szintén a 3. helyezést szerezte meg. Így összetettben feléllhatott a dobogóra is.
Teljesítménye a közelgő kadett EB elött bizakodásra ad okot.

Kis Jenni is nagyszerűen versenyzett, és a Junior B kategóriában megszerzett összetett 5. helye szintén meglepte az ellenfeleket. A 39 fős erős nemzetközi mezőnyben az 500 méteres távon a 8., az 5000 méteres kizárásos versenyen az 5. helyet szerezte meg, míg a 3000 méteres pontozásos versenytávon 3 ponntal és 5:11,968 időeredménnyel a 4. helyen végzett.
Ipach Daniella keményen küzdött az egyik legerősebb mezönyben, a Junior A kategóriában, és végül a 32 helyet szerezte meg.
Az egyetlen aranyérmet , a 1999-1998-as váltó: Frecska Péter, Gila Bálint, Gila Balázs szerezte meg. Jelentős fölénnyel nyerték meg az 1200 méteres váltót. Itt szerencsére nem a házigazdák által kitalált (és a saját versenyzőik által előre begyakorolt :-)) ügyességi pályán elért eredmény határozta meg a végeredményt.
Versenyzőink jól fejlődtek az utobbi hetekben. Ennek az egyik fő oka, hogy rendszeresen tudunk edzeni a Tatabánya-Vértesszőlős közötti épülő elhagyott kereskedelmi parkban, amely szinte pótolja egy megfelelő edzőpályát.
Kérdés, hogy meddig lesz elhagyatott, mert bármikor megindulhat az építkezésés folytatása. Akkor oda lesz minden eddigi munkánk.
Egyedüli remény, hogy közben megépül a réges-régen várt edző,- és versenypályánk.
A következő nemzetközi versenyünk az ausztriai Wörgl-ben kerül megrendezésre 2007 június 9-10-én.