ENG
CERS


TDKE


MOGSZ



Írj nekünk! Írj nekünk! »

XVI. Turul Kupa 2007 - néhány szó a tatabányai versenyről
remete
2007. október 08.

XVI. Turul Kupa - 2007
Magyar Kupa és Amatőr Kupa VIII. forduló
2007. október 06.

 

A 2007. évi görkoris versenyszezon 8., egyben utolsó zárófordulójának a megrendezésére került sor a hétvégén Tatabányán. A verseny szervezője a Tatabányai Diákkorcsolyázó Egyesület (TDKE) volt.

Saját versenypálya hiányában a versenyt a Vértesszőlős mellett épülő új kereskedelmi parkban tudtuk megrendezni. A pálya nem mondható ideálisnak gyorsasági gőrkorcsolya versenyek rendezésére, de ennek ellenére izgalmas küzdelmeknek lehettek szemtanúi a versenyre kilátogatók.

A XVI. Turul Kupa ünnepélyes megnyitóján Schmidt Csaba, Tatabánya Megyei Jogú Város alpolgármestere elmondta, hogy a közeljövő terveiben szerepel egy szabványos versenypálya megépítése, mely alkalmas lesz akár rangos nemzetközi versenyek megrendezésére is.

Ünnepélyes megnyitó
Lugosi László és Schmidt Csaba alpolgármester az
ünnepélyes megnyitón

A versenyen 7 magyarországi és egy szlovéniai csapat vett részt, összesen 132 versenyzővel. Egyéni és csapatversenyben profi (igazolt versenyzők), és amatőr kategóriában álltak rajthoz a versenyzők, valamint csapatversenyben megrendezésre kerültek a váltó versenyek is.

Összesített csapatversenyben a tatabányai TDKE versenyzői végeztek az élen. A dobógó második és harmadik fokára a szegedi Tornado Team és a KDSE Szombathely állhatott fel.

Csapat eredményhirdetés
Csapat összesített erdeményhirdetés

A Lexmark magyarországi képviselete egy kiváló minőségű fotónyomtatót ajánlott fel a győztes csapatnak. Mivel házigazdaként a tatabányai TDKE nyerte meg a csapatversenyt, az értékes nyereményt felajánlottuk a legjobb vendégcsapatnak, melyet a szegedi Tornádó Team edzője és vezetője Kéri Ferenc vett át.

Csapat végeredmény (profi kategória):

A csapat neve Össz pontszám Helyezés
TDKE Tatabánya

434

1.

Tornado Team, Szeged

406

2.

KDSE SZombathely

245

3.

JSE Jászberény

156

4.

KDE Szeged

149

5.

MKSE Monor

27

6.

Pollerski Clum M Sobota

21

7.

SZVSE Szaged*

0

8.

* Az SZVSE Szeged csak amatőr kategóriában indított versenyzőket, amely azonban nem számít bele az összesített pontversenybe. 

A verseny sikeres megrendezéséhez való hozzájárulásukért köszönetet mondunk a támogatóinknak:

  • Herlitz Hungária Kft.
  • Azimex Kft.
  • Lexmark
  • Inox Gold
  • FOREL COMPUTER

A verseny teljes végeredménye letölthető az alábbi linken keresztül: